A mosoly és a nevetés hatása hétköznapjainkra

Talán ebben a nehéz helyzetben, amit a karantén alatt élünk át még nagyobb igényünk van a mosolyra és a nevetésre. Nemcsak saját egészségünk megőrzése érdekében van szükség az öröm megélésére, hanem, hogy a családunknak és a gyerekeinknek is példát mutassunk arra, hogy boldogságot átélni a nehéz időkben is fontos és lehetséges.

Az arcizmokkal való kísérlet

Egy mára klasszikussá vált kísérletben két csoport azt a feladatot kapta, hogy számokat adjon össze. Az egyik csoport tagjait arra kérték, hogy a feladat végrehajtása közben vonják össze a szemöldöküket, míg a másik tagjait arra, hogy arcukon könnyű mosollyal dolgozzanak. Pusztán az arcizmok használata meghökkentő hatást gyakorolt arra, milyen nehézségűnek értékelték a résztvevők az összeadásokat: a szemöldökráncolók meggyőződése szerint sokkal több erőfeszítést igényelt a feladat, mint a mosolygók szerint. (Richard Wiseman:59 másodperc) 

A mosolygás ereje

A mosoly egy olyan visszaható érzelmi folyamat, amikor az arckifejezés maga is képes befolyásolni az átélt érzelmi élményt. Tehát a mosoly nem csupán kifelé mutatja meg érzelmeinket, de befelé is hat, azaz segít kellemes hangulatba hozni önmagunkat. 

Amikor kicsiny gyerekeinket ébresztgetjük reggeli édesded álmából vagy szerelmesen nézünk a párunkra, önkéntelenül elmosolyodunk és a másik szeretett személytől is mosolyt kapunk. Tehát miközben örömet adunk, örömet kapunk is. 

Egy mosolygó, életenergiával teli ember könnyebben tud a hétköznapok forgatagában önmaga lenni, miközben magabiztos, sikeres benyomást kelt és bizalmat ébreszt.

A nevetés hatása

Nevetési képességünk velünk született tulajdonság és mi mégis nagyon kevésszer, alig egy tucatszor élünk ezzel a stresszoldó, boldogságot adó tevékenységgel, míg a gyerekek saját maguk szórakoztatására napi 300-400-szor elmosolyodnak, nevetnek.

A tartós nevetés, az avval járó intenzív, felfokozott légcsere felér egy lazító relaxációval és a kitartó nevetés egyfajta aktív meditációvá válhat. A kacarászás kikapcsolja az elmélyülést akadályozó, önmagunkkal folytatott állandó belső párbeszédet, a jelenben tart. Amikor önfeledten nevet valaki nem tud a múlton rágódni vagy a jövőn aggódni.

A nevetés összeköti és egymás számára rokonszenvessé teszi az embereket. A kacagás kreatívvá tesz, és ezáltal segít az akadályok leküzdésében. Fejleszti a humorérzéket és így lebontja a bennünk lévő gátlásokat, félénkséget. 

Hahotázás hatására csökken a szervezetben a stresszhormonok termelődése, ami lehetővé teszi, a memória erősödését és a tanulási készség növekedését. Ezért nagyon fontos, hogy a gyerekek örömet megélve tanuljanak.

A nevetés csökkenti a stressz fizikai tüneteit is, pl.: a fáradtságot, kimerültséget, így egy kiadós nevetés után energikusnak, ellazultnak érezhetjük magunkat. Könnyebben birkózunk meg az előttünk álló feladatokkal.

Kacagás közben a testünk telítődik endorfinnal, úgynevezett örömhormonnal, aminek köszönhetően csökken a fájdalomérzet és boldogságot élhetünk meg.

A mosoly és a nevetés hatása hétköznapjainkra 1

Nevess tudatosan

Az öröm kellemes érzését tudatosan is kiválthatjuk, így nem kell arra várnunk, hogy mások megnevettessenek minket.

Néhány ötlet arra, hogy miként van lehetőség előidézni mosolygást, kacagást:

  • Nézhetünk vidám filmeket, epizódokat, videókat, sorozatokat.
  • Hallgathatjuk humoristák kacagásra ösztönző előadásait.
  • Tanulhatunk a gyerekeinkkel újra hahotázni.
  • Egy ceruzát a fogaink közé téve szélesre húzhatjuk a szánk és a szemünk körüli nevetésizmokat, hogy a biokémiai folyamatok hatására boldognak érezhessük magunkat.
  • Kapcsolódhatunk KacagÓra hahota-klubjához vagy más néven nevető jóga órához, ahol a feltételek nélküli együtt kacagást gyakorolják a résztvevők.

 

Ha boldogok akarunk lenni, viselkedjünk úgy, mint aki boldog.

Mosolyogjunk és nevessünk naponta többször. 

Kolozsvári Marianna 

Coaching szemléletű kísérő

nevető jóga tréner

Kategóriák

Mondd el nekünk mi bánt

Mindannyiunkkal történhetnek olyan nagy igazságtalanságok, amikor úgy érezzük, nem tudunk megbirkózni a feladatunkkal. Természetes reakció ilyenkor, hogy visszahúzódunk, és magunkba zárkózva keressük a választ lelkünk enyhítésére. Ez az igazi csapdahelyzet. Magadban keresel választ arra, amire épp egyedül nem érzed magad képesnek.
Csatlakozz Te is!

Csatlakozz VIP tagjainkhoz, hogy heti frissítéseket és különleges ajánlatokat kaphass!

Ez a weboldal a böngészési élmény tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárulsz ezek használatához. További információ