Ha tudom mi történik bennem, könnyebb elviselni – Kiút a koronás veszteségből 1. rész

A koronavírus utáni békeidőszakot éljük most, minden visszatért a rendes kerékvágásba, az életünk is onnan folytatódik tovább ahol idén márciusban megállt.

Vagy mégsem?

A tapasztalat azt mutatja, legtöbbünk életében valami megváltozott. Bármennyire tiltakoztunk ellene, lassan elkezdünk más időszámításban gondolkodni. Karantén előtti és utáni élet. Sokan egy visszavonulással megúszták ezt az időszakot, azonban most mégis rosszul érzik magukat a bőrükben, különösebb ok nélkül. Kollektív veszteségben vagyunk. Ez különösen terhelő, hiszen ha máskor történik egy trauma, a körülöttünk lévő stabil emberi kapcsolatokra támaszkodva át tudjuk vészelni a nehéz időszakot. Most mindenki a környezetünkben hasonló cipőben jár, ugyanúgy erőt adó kapcsolatra és stabilitásra vágyva. Nincs mibe kapaszkodni, az utórengések pedig még éreztetik hatásukat. Például sok párkapcsolat ért véget ezekben a hetekben, mert a kényszerű összezártság felszínre hozta a régóta megbúvó problémákat. Munkahelyek szűnnek meg, plusz bevételi források párolognak el, tervek mennek füstbe.

Mik lehetnek a tünetei a veszteségnek és milyen szakaszokon megyünk végig?

Fontos előrebocsátani, mindannyian egyediek vagyunk így a tüneteink is rendkívül színesek. Most néhány általános jellemzőről esik szó.

Nagy veszteségnél először sokk jelentkezik. Nem hisszük el, visszakérdezünk: ez nem vicc? Ez nem történhet meg! Hol a kandikamera? Aztán csak ülünk és nézünk magunk elé. Az elme ilyenkor időt ad magának a feldolgozáshoz. Épp úgy, ahogy 2001. szeptember 11-i eseményeknél sem hittük el mi történt, most is időre volt szükség, hogy felocsúdjunk. Álomszerű fásult állapotban voltunk egy rövid ideig. Amikor rájöttünk, hogy ez tényleg nem vicc, elkezdtünk túlélő üzemmódban működni, amire példa volt az élelmiszerhalmozás. Jelképesen ez a túlélésünk biztosítása. Ezt hívjuk kontrollált szakasznak. Reálisan végig gondoljuk a teendőket, intézkedünk, de érzelmileg le vagyunk fagyva.  

Az első időszakban nagyon gyakori tünetek az étkezés és alvás körüli problémák. Felborulhat az emésztés, a gyomor összeszűkülhet, csökkenhet az étvágy vagy ellenkezőleg a kontrollálatlan evést használjuk nyugtatóul.  Ezek automatizmusok, ilyenkor az ész helyett az ösztönök irányítanak. Az agy pörög, próbálja megemészteni az új helyzetet. Nem tudunk aludni, ha lecsukjuk a szemünket újra és újra előjönnek a negatív képek. Teljesen normális ebben az állapotban, ha nem jön álom a szemünkre, ahogyan a sírás, kétségbeesés is gyakori. A félelem, szorongás olyan erős, hogy nem hagy aludni vagy még mielőtt kipihentük volna magunkat, felébreszt. Az idegrendszer óriási terhelést kap, amihez lassan tud csak hozzászokni. Hasonlóan mint évszakváltáskor, amikor a hirtelen jött meleget vagy hideget nehezen viseljük, míg egy hónappal később már jobban bírjuk az extrém hőmérsékletet is.

Hullámvasúton ülünk

A vidámparkokban kedvelt eszköz a hullámvasút a maga hullámzó völgyeivel és dombjaival. Sokkal meredekebb változata a ciklon, ami éles, gyorsan váltakozó, magas hegyekből és völgyekből áll. A veszteség feldolgozásának kezdetekor mintha a vidámparkban ciklonon ülnénk, nagyon magasról nagyon mélyre zuhanunk újra meg újra érzelmileg. Amikor elindul a feldolgozás, csökken az amplitúdó, enyhébb hullámvasútként élhetjük meg érzéseinket. Nehéz marad, de viselhetővé válik az életünk. Fizikai funkcióink normalizálódnak, ismét tudunk enni és jobban alszunk, de az érzelmi hullámvasút velünk marad. Ezt a hullámvasút hasonlatot azért érdemes megjegyezni, mert így nem ér váratlanul, ha egy jobb időszak után egyik reggel rosszul ébredünk, borús gondolataink vannak, türelmetlenebbek vagyunk. Könnyebb átvészelni, ha tudjuk, ez csak egy hullám alja, nemsokára jobb lesz és ugyanilyen megmagyarázhatatlanul pár nap múlva  jól ébredünk, vidámabbak, reménytelibbek vagyunk. Ez a hullámzás a folyamat része.

A veszteségben idővel eljön egy következő szakasz, a düh, amikor rájövünk, a helyzet tényleg komoly. Vádolunk, hibáztatunk. Természetes érzésünk volt az idei tavasszal a harag, mely szintén a tehetetlenségünk okán csapódott a korlátozások miatt az idős szüleinken, akik nem vették komolyan a karantént vagy társunkon, gyermekeinken. Ki-ki egyéni élethelyzetei, személyisége alapján vetítette rá a dühét a környezetére. Haragudhattunk magunkra is, amit gyakran nem könnyű felismerni.

Következő fázis az alkudozás, amikor azon tépelődhetünk mit ajánljunk fel, mit ígérjünk meg, hogy visszahozhassuk a régi  „idilli” állapotot. Ha visszaemlékszünk a karantén első ijedelme után sokan azon ábrándoztunk vajon mikor jön vissza a „normális” életünk.

Majd ahogy múlnak a napok bekúszik a depresszió, ami a jövőtől való félelemről, a kiüresedésről, a szorongásról szól. Itt nem a depresszióról, mint betegségről van szó, hanem átmeneti állapotról. A jelenlegi helyzetben egy megfoghatatlan, láthatatlan ellenségünk van. Nehéz kiismerni, védekezni ellene. Erős és összetett félelmeket hozott a koronavírus, amik depresszív állapotba taszíthatnak. Ahogyan mi is egyediek vagyunk, úgy ez az időszak is más és más arcát mutatja. Például ha tehetjük sokat alszunk, ahelyett, hogy kimozdulnánk, emberekkel találkoznánk, természetesen betartva a távolságot. Megmagyarázhatatlan fáradtság miatt minimalizáljuk kötelezettségeinket, hogy minél előbb szabaduljunk belőlük. Van, aki egész nap híreket vagy sorozatokat néz és gyakran éjjel sem tud aludni. Ezt az állapotot támogatja a napirend hiánya, a kényszerű tétlenség. Rengeteget eszünk unalmunkban és figyelem elterelésként. A szerencsésebbek eljárhatnak dolgozni, vagy kertet ápolnak, de ezrek szorultak be kis erkély nélküli lakásokba.

Egy veszteségnek általában két végkifejlete van. Jó esetben utolsó fázisként elfogadjuk a kialakult állapotot, alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez. Kialakítunk egy új életrendet amiben másképp ugyan, de egyensúlyban, megbékélve a helyzettel és magunkkal elkezdjük új életünket. A kevésbé jó forgatókönyv szerint megtartjuk a fájdalmunkat, nem tudunk mit kezdeni vele. Nem fogadjuk el a változást. Megmaradnak kínzó tüneteink, szorongunk, félünk a jövőtől. Rosszul alszunk, kedvetlenek vagyunk, kilátástalannak látjuk a helyzetet.

A fenti szakaszok egymásba fonódhatnak vagy felcserélődhetnek, egyikből a másikba eshetünk. Általános állapotunktól függ hogyan birkózunk meg velük, tehát ha egy kiegyensúlyozott, boldog időszak közepén ér minket veszteség, könnyebben felülkerekedünk rajta. Ami még segíthet, ha visszanyúlunk egy már bevált stratégiához. Ha életünk során már szembe kerültünk veszteséggel amivel megküzdöttünk és győzedelmeskedtünk felette, akkor van tapasztalatunk. Egy hatékony megküzdési stratégia bármilyen nehéz élethelyzetben aktiválható.

Gyakorlat:

Gondoljuk végig mi segített, amikor régebben nehéz helyzetbe kerültünk? Hogyan oldottuk meg? Ha megvan, próbáljuk a jelenlegi helyzetre alkalmazni. Könnyen lehet, hogy kis átalakítással megoldást adhat most is.

Mit tehetünk még?

Ha úgy érezzük egyenesbe kerültük, van tervünk az esetleges második karantén idejére, rendben vagyunk. Azonban, ha rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, szorongunk, félünk, érdemes szakembert keresni. Már néhány alkalom segíthet, ne habozzunk segítséget kérni!  Válasszunk az egyéni preferenciánk szerint: ha régebben nehézségeinkre sikeresen találtunk gyógyírt a vallásban, keressünk lelki vezetőt, ha máskor segített egy értő beszélgetés, néhány jól irányzott kérdés, vegyük igénybe a coachok, mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok tudását. Ha támogató csoportra vágyunk jelentkezzünk önsegítő körbe, tréningre, csoportokba. Spirituális utat járóknak jól jöhet egy új módszer például hangtálazás vagy különböző oldások.  Aki a test felől közelíti meg az élet örömeit és bánatait, választhat egy új egészségtámogató étkezési rendszert, mozgásfajtát, masszázst. Ki-ki érdeklődése mentén, de nyitottan az újra keressen támogatást.

Közhely, hogy minden út Rómába vezet. Pedig így van. Mindegy milyen irányból közelítünk. A kizökkent életünkből, a veszteség okozta fájdalomból el tud indulni az öngyógyítás. Ugyanarra a megnyugvásra, elfogadásra lel a jógázni kezdő, mint a teljes értékű növényi étrendet kipróbáló, a meditálni tanuló és a pszichológus segítségét igénybe vevő ember. Egyik módszer hozza a másikat és támogatásukkal könnyebben járjuk végig az utat.

A következő részben arról lesz szó, mit tehetünk, hogy mielőbb visszanyerjük életkedvünk egy veszteség után.

Horváth Enikő

Mentálhigiénés szakember

Kategóriák

Mondd el nekünk mi bánt

Mindannyiunkkal történhetnek olyan nagy igazságtalanságok, amikor úgy érezzük, nem tudunk megbirkózni a feladatunkkal. Természetes reakció ilyenkor, hogy visszahúzódunk, és magunkba zárkózva keressük a választ lelkünk enyhítésére. Ez az igazi csapdahelyzet. Magadban keresel választ arra, amire épp egyedül nem érzed magad képesnek.
Csatlakozz Te is!

Csatlakozz VIP tagjainkhoz, hogy heti frissítéseket és különleges ajánlatokat kaphass!

Ez a weboldal a böngészési élmény tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárulsz ezek használatához. További információ