Hogyan válthatsz karriert nőként, ha már elmúltál negyven?

Nagyjából negyves éves kor körül merül fel az a gondolat, hogy érdemes egy visszatekintés keretében számot vetni az eddigi életútról. Sokan felteszik a kérdést, hogy valóban ezt a kialakult helyzetet akarta annak idején, húsz évesen?

Ha a mérleg inkább a negatív érzelmek felé billen, elégedetlen vagy az eddigi életeddel, és megújulásra, váltásra vágysz, hasznosnak fogod találni ezt a cikket.

Önismeret – a legjobb kulcs a döntéshez

Az önismeret a legfontosabb kulcsszó a pályaváltásban. Alapját a gyerekkorból hozott minták határozzák meg, amelyek egész életünkben velünk lehetnek.

Megtanultuk, hogy megfeleljünk a szülői elvárásoknak – ez a gyermeki lét egyszerűsége. Felnőttként azonban több fronton kell egyszerre helytállni, és ezek konfliktusba kerülhetnek egymással – ami sokszor egy adott szerep sérülésével jár. Tipikus példa erre a jó anya és a jó feleség szerepek, amik mellé sokszor a sikeres karrier már nem fér be. Negyven éves kor körül sokszor már a saját szülőkről is kell gondoskodni, ami még inkább nehezíti a helyzetet.

Itt adódik az a döntéshelyzet, amely során eldől, melyik lesz az elsődleges szereped.

Ha figyelsz az érzelmeidre, megsúgják a választ, bár a döntés nem mindig könnyű.

Amikor csalódást érzünk, rögtön érkezik a kérdés sugallat formájában: most akkor mihez kezdjek? Mi az, ami örömet okoz számomra?

Aki eddig családanya volt, a munkahelyét a gyermek igényeihez választotta, most nehéz helyzetben van. Fel kell fedeznie a saját igényeit, a saját vágyait.

Mi az, ami segíthet, ebben az önismereti folyamatban? Elhoztam számodra néhány kérdést, ami közelebb visz önmagadhoz és a következő munkádhoz egyaránt. Kérlek, válaszold meg őket körültekintően és őszintén:

  • Mi az, ami örömet okoz jelenleg?
  • Milyen hobbival töltöd a szabadidődet, vagy amit már régóta szerettél volna elkezdeni?
  • Bármely életszakaszodban mi volt az a vágy, ami nem teljesült?
  • Mi akartál lenni iskoláskorodban, esetleg később, amit eltemettél?

Itt az idő, hogy megvalósítsd önmagad

Amíg kicsik a gyerekek, hajlamosak vagyunk még a munkát is alárendelni a gyereknevelésnek. Részmunkaidőt vállalunk, hiszen a gyerek az elsődleges, hogytöbb időt tölthessünk vele, ne kelljen korán kelnie, és időben odaérjünk érte az óvodába.

Mások a multis pozíciókban jutnak el arra a szintre, hogy nem szeretnének már megfelelni irreális szabályrendszereknek, egy kicsit elfáradnak és a saját útjukat szeretnék járni, akár vállalkozás formájában.

Akiknek a gyereknevelés marad csupán, mint cél, számukra a gyerekek kirepülése kiüresedést hozhat, hiszen eltűnik a motiváció, ha már a gyerekek megnőnek. Ha fontos a gyermekek felé nyújtott szeretet a későbbiekben is, érdemes olyan munkalehetőségeket keresni, amiben ez a vágy kiteljesedhet

A karrierváltás nem könnyű, de nem is lehetetlen. Új energiákat nyerhetsz egy új helyzetből, vágj bele bátran! Ha szívesen meghallgatnál élőben, ahol részletesebben bemutatom a pályaváltási lehetőségeket, úgy szeretettel várlak az előadásomon a Mental Health Summiton!

Kovács Márta
A pályaváltás szakértője, életút konzulens, coach


Mi biztosan meghallgatunk

Mindannyiunkkal történhetnek olyan nagy igazságtalanságok, amit jó lenne megosztani valakivel, aki nem a saját igazát adja válaszul, aki közben csak ránk figyel, aki megért bennünket, és aki abban segít, amiben mi magunk szeretnénk. 

Ha elmondanád, mi meghallgatunk!

Figyelem!

Ez a menüpont átnavigál a Meghallgatunk.online PRO BONO oldalára. Biztos vagy benne, hogy elhagyod ezt az oldalt?

Ingyenes e-book

Töltsd le ingyenes e-bookunkat és nyerj egy beszélgetést az általad választott témakörben!

Skip to content