A háborúval kapcsolatos félelmek és veszteségek esetén ingyenesen állunk rendelkezésedre segítő beszélgetéssel.
У разі страхів і втрат, пов’язаних із війною, ми безкоштовно до Вашого розпорядження з корисною розмовою.

Scherer Jóska

Scherer Jóska
vezető tréner és mestercoach

Ami számomra a legjobban kifejezi azt, amit a coachingról gondolok:

„ A coach az, aki azt mondja, amit nem akarsz hallani, azt látja, amit nem akarsz látni, hogy az legyél, akiről mindig is sejtetted, lenni tudsz.”

Beszélgetőtárs és magányelhárító vagyok 1998 óta. Lelki segítséget nyújtok a rászorulóknak.

Békeidőben (amikor nincs vírushelyzet) azt tekintem hivatásomnak, hogy segítsek másokat legjobb lehetőségeik megvalósításában. Saját életemben is megéltem krízishelyzeteket. Mindenen (is) keresztülmentem már. Négy gyermekem és két unokám van. Foglalkoztat, hogy miért tekinthetjük kortünetnek azt, hogy ilyen nagy számban mennek tönkre a párkapcsolatok. Vajon mennyiben járulnak hozzá ennek a helyzetnek a kialakulásához a változóban lévő női és férfi szerepek.

Azt keresem, hogyan lesz a két nemből igen.

Ügyfeleim ezt írták a közös munkánkról:

„Veszedelmes viszonyt folytattam – a vállalkozásommal. Azt hittem, mindaddig a munka az első, amíg elő nem teremtek mindent a családom számára. Mekkora butaság. Egy új nézőpont, megfelelő időgazdálkodás és máris több időt tölthetek a gyerekeimmel. És újra viszonyom van – a feleségemmel. ”

Egy boldog vállalkozó

„Egy évvel ezelőtt, az első beszélgetésünkkor sírtam. Kegyetlen volt kimondanom, hogy csak áltatom magam, mert valójában boldogtalan vagyok. Egy év elteltével, egy találkozáskor Jóska első kérdése az volt: “Boldog vagy, új kapcsolat van a dologban?” Bár nem fogta egy évig a kezem, mégis a coaching 10-12 alkalma során kapott gondolatébresztők, kérdések és válaszok magam által segített abban, hogy utolérjem a boldogságot. Sőt, talán, hogy le is hagyjam azt. “Ha boldog vagy állj meg egy
pillanatra, hogy a utolérhessen a lelked.” (Indián bölcsesség)”

Foglalás menete

Hogyan foglaljak időpontot?

1. lépés

Nyomj rá az "IDŐPONTOT FOGLALOK NÁLA" gombra.

2. lépés

Add meg a neved, e-mail címed és telefonszámod.

3. lépés

Jelöld meg, hogy milyen témában keresed a kiválasztott segítőt.

4. lépés

Válassz egy napot és egy időpontot, a kiválasztott segítő naptárából.

5. lépés

Ellenőrizd az általad megadott információkat az utolsó előtti lépésben.

6. lépés

Végül átirányítunk a fizetés oldalra, ahol véglegesítheted a foglalást.

Helyszín
Személyes adatok
Szolgáltatás
Segítő
Dátum és időpont
Recurring info
Extra szolgáltatás
Jóváhagyás
We aren’t able to process your payment. Please, try again.
Köszönjük, hogy időpontot foglaltál nálunk!
Visszaigazolási szám:
Segítők

További segítők

Figyelem!

Ez a menüpont átnavigál a Meghallgatunk.online PRO BONO oldalára. Biztos vagy benne, hogy elhagyod ezt az oldalt?