Tusa Zsuzsanna

Tusa Zsuzsanna
ifjúságsegítő coach

Jómagam nem voltam olyan szerencsés, aki már gyerekkorától tudta volna, hogy mivel szeretne foglalkozni, így több szakmában is próbára tettem magam, de életutamat mindvégig két alapvető dolog határozta meg. Az egyik a változás. Mikor gyerekből felnőtt lettem, a dolgok folyamatosan változtak, de mindegy, mekkora volt a változás, vagy milyen új kihívásokkal kellett szembenéznem, mindig volt egy másik dolog is, ami jellemezte az életemet, az emberek felé fordított figyelmem. Az emberek, a fiatalok, az emberi sorsok és az értékek közvetítése meghatározó lett számomra. Így vált életemnek szerves részévé ez a két fő hivatás, melyekben megtaláltam az életpályámat.

A coach szemüvegén keresztül minden ember, így minden gyerek és kamasz is úgy tökéletes, ahogy van! Mindenki rendelkezik olyan pozitív értékekkel, tudással és belső erőforrással, melyek hasznosak önmaga és a környezete számára is. Ahhoz, hogy ezeket felszínre segítsem, több szakmai módszert és technikát sajátítok el és használok munkám során, úgy, mint a megoldásfókuszú BRIEF (rövid-tartós) coaching amely az értékeket és már jól működő stratégiákat használja fel arra, hogy egy jövőbeni célt el tudjon érni a fiatal. Az irracionális helyzetek feloldására, pedig az egyik leghatásosabb módszer, az ONTOLÓGIAI coaching, mely módszert jelenleg tanulom.

Feltett szándékom, hogy nem csak egyénekkel, hanem csoportokkal is foglalkozzak a jövőben. Ezért becsatlakoztam egy képzésbe, ahol a csoportos coachingot tanulhatom. Napjaink egyik leggyorsabb, leghatékonyabb, csoportban végzett segítő munkája, a csoport coaching. Mivel hasonló élethelyzetben lévő célcsoporttal dolgozom és megközelítőleg azonosak a problémáik, a megoldásra váró helyzetek, a kérdések, amikre jó lenne választ találniuk, a megoldást segítségemmel egy strukturált, több alkalomból álló, facilitálással lefolytatott csoportmunkában is szeretném nyújtani. Képzésem folyamatban van.

Csatlakozz Te is!

Csatlakozz VIP tagjainkhoz, hogy heti frissítéseket és különleges ajánlatokat kaphass!

Ez a weboldal a böngészési élmény tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárulsz ezek használatához. További információ