Vallomás

A meghallgatunk.online egyik segítője Csordás Izabella ACC coach és mentálhigiénés szakember, aki az elmúlt egy évben rendszeresen írt a COVID időszak alatti megéléseiről: szóltak bejegyzések a karantén elejéről (veszteségfeldolgozás), közepéről (döntés), végéről (tanulságok), a különös nyárról, és most egyfajta mérleget készített a COVID által előidézett változásokról. Az alábbi írás eredetileg az Egy coach vallomásai blogon jelent meg, és a szerző engedélyével tesszük közzé.

A felborultság és bizonytalanság még jól érzékelhetően jelen van az én életemben, jelen van körülöttünk, és szeretnék ránézni arra, hogy mi minden van itt, mi alakult át. Az inspirációt az EMK (erőszakmentes kommunikáció) trénerképző záróalkalmán kaptam Szentpéteri Julianna tanáromtól, akivel korábban ezt a bejegyzést írtuk közösen.

Döbbenetes és megható volt nekem magamnak is megélnem, hogy milyen mélyen és jól tudok kapcsolódni magamhoz az erőszakmentes kommunikáció módszerének a segítségével azáltal, hogy konkrét helyzetekre, élményekre irányítom a figyelmem, hogy azonosítom az ott született érzéseket és feltárom a bennem munkáló szükségleteket, amikhez így hozzáférve képessé válok megoldásokat találni és ezáltal teljesebb életet élni, vagy éppen a köszönetnyilvánításomat kifejezni akár önmagam, akár mások felé.

 

Covid-veszteségek

 

Arra kerestem a választ, hogy mi okozza, okozta számomra a legnagyobb nehézséget az elmúlt hét hónapban. Sokáig tartott az odavetett gondolatokon túl valami “igazit” találnom, amit helytállónak érzek a mai nap is. Ugyanis minden helyzetben keresem a lehetségest, és így alapvetően pozitív mérlege van számomra a COVID-nak. Ugyanakkor ha őszinte vagyok, nem szeretnék úgy tenni, mint aki lubickol a helyzetben. Mert nem így van.

Kétgyerekes aktívan dolgozó nőként rengetegszer kerülök présbe a család és a munka között, van, hogy a torkomban dobog a szívem a sok rámszakadó feladattól, vagy ingerültté válok a gyerekekkel, mert a fejemben még mindig a napi feladatok zakatolnak, de előfordul, hogy elcsúszunk a napirenddel és dübörög bennem a bűntudat. A rend és kiszámíthatóság iránti igényem régóta és tartósan nem tud kielégülni.

A korábban megszokott nagyszülői segítség teljesen eltűnt, ősszel két új intézményt kezdtek a gyerekeim, Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett, hogy melyik nap zárnak le egy csoportot, egy osztályt. Versenyt futunk az idővel. Ettől zaklatott vagyok, mert hiányzik a biztonság, az életem megszokott kerete, a tervezhetőség.

Ahogy magamba néztem annak a kérdésnek a nyomán, hogy mi a legrosszabb számomra, mit viselek a legnehezebben a COVID-időszakbanhosszú percekig tartó kutatás eredményeként két dolog került elő, ami most is összeszorítja a szívemet:

  1. a szüleimmel való távolság

Amikor arra gondolok, ahogy anyukám legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondta, hogy nem szeretnének  a terhünkre lenni, mert úgyis elég bajunk van, akkor összeszorul a szívem, egyedül érzem magam és keserű leszek, mert nyitottságra, összetartozás-élményre és bizalomra van szükségem. SÓHAJ.

Itt van velünk a fizikai távolság, keserűen érint, hogy lelki óvatossággal növeljük.

Ezért azt kértem magamtól, hogy mondjam meg, hogy hajlandó vagyok-e hetente kétszer felhívni a szüleimet legalább tíz percre, gyerekmentes időszakban, és elmondani minden alkalommal, hogy ha bármire szükségük van, akkor engem hívjanak, mert szeretném őket támogatni.

A cselekvő énem határozott bólogatással válaszolt. Sőt még az is megjelent bennem, hogy tudatosabban és többet szeretnék tenni azért, hogy halljak, tudjak róluk. Így az erőszakmentes kommunikáció alapját jelentő személyes felelősségvállalás is erősödik bennem.

  1. a sportolásra fordítható énidő

Amikor arra gondolok, hogy a besűrűsödött életemben a fizikai öngondoskodásról, a sportról mondok le a legkönnyebben, akkor tehetetlenség és szomorúság van bennem, mert egészségre és kiegyensúlyozottságra van szükségem. Ezért azt kérem magamtól, hogy hetente kétszer szervezzem meg a futásidőmet, és menjek is el futni október során. A cselekvő énem örül, hiszen nyílik tér az új futócipő használatának (a körülbelül nyolcéves darabot sikerült most lecserélnem), és ujjong, hogy csak októberre tervezek, ez így bírható, vállalható. Így még bizalom is születik bennem, hogy ha elkezdeni tudom, akkor lesz folytatás, elő is jön bennem, hogy rossz időben jógamatrac, kontakt tánc, akár itthon, hiányoznak a napindító karantén-táncok (ezekről itt írtam), most a kézmosás közbeni vicces rabpelés és a kontaktozás vette át a helyüket a palettán, egyáltalán nem kielégítően.

Ahogy végighallgatom magamat és a többieket, kialakul egy veszteséglista, amire én is rezonálok: nyitottság, összetartozás-élmény, bizalom, öngondoskodás, kapcsolat, közelség, biztonság, kiszámíthatóság, tervezhetőség.

Vajon te, kedves Olvasó, hogy állsz? Mi a legnehezebben viselhető a COVID nyomán?

Vallomás 1

Covid-nyereségek

 

Szerencsére nem álltunk meg, hanem továbbléptünk, és ez megintcsak belesimult az én értékrendembe, a coaching és az EMK-szellemiségébe ismegvizsgáltuk, hogy mi a hozadéka a helyzetnek, mi legjobb dolog, amit a COVID az életünkbe hozott. Fontos számomra ezt észrevenni, kimondani, mert nincs evidencia!

Jó ideje érlelődött bennem, hogy ezt megfogalmazzam, de most ez az alkalom, ez a feladat hozott tiszta és egyértelmű köszönetnyilvánítást, mert megértettem, hogy miért is vagyok igazán hálás.

  1. a párkapcsolatom megerősödött

Amikor arra gondolok, hogy a kényszerűnek megélt egymásrautaltságtól eljutottam a szívből jövő együttműködésig a férjemmel, akkor nyugalom száll meg, melegséget és hálát érzek a szívemben, mert kielégül a biztonság, az összetartozás-élmény és a gyöngédség iránti szükségletem. Ezért köszönöm magamnak, hogy képes voltam szemszöget váltani, és folyton keresni a lehetőségeket.

  1. az önismeretem mélyült

Amikor arra gondolok, hogy a COVID-helyzet elejétől kezdve vissza-visszatérően reflektáltam a belső megéléseimre, ezekről bejegyzéseket írtam, és a coaching és EMK tanulásaimat a magammal való őszinte kapcsolódásra használtam fel, akkor elégedett és büszke vagyok, mert kielégülnek a bátorság, a hitelesség, a fejlődés, az önreflexió, a személyes felelősségvállalás és a jelenlét iránti szükségleteim. Köszönöm magamnak, hogy kitartó voltam voltam ebben a folyamatban.

Ahogy végighallgatom magamat és a többieket, kialakul egy nyereség, amire én is rezonálok: biztonság, összetartozás-élmény, gyöngédség, bátorság, hitelesség, fejlődés, önreflexió, személyes felelősségvállalás, jelenlét, rugalmasság, tetterő, áramlás, önazonosság, kapcsolat.

Vajon te, kedves Olvasó, hogy állsz? Mi a legjobb dolog, amit számodra a COVID-helyzet hozott?

Hogyan tovább?

 

Mi a te mérleged? 


Ha nagyon összezavarodtál, ha összekuszálódtak a szálak az életedben, és szeretnél tudatosabbá válni a továbbra is bizonytalan jövő alakításában, szeretettel várnak a meghallgatunk.online segítői egy támogató beszélgetésre.

Csordás Izabella

Coach, tréner, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember

Kategóriák

Mondd el nekünk mi bánt

Mindannyiunkkal történhetnek olyan nagy igazságtalanságok, amikor úgy érezzük, nem tudunk megbirkózni a feladatunkkal. Természetes reakció ilyenkor, hogy visszahúzódunk, és magunkba zárkózva keressük a választ lelkünk enyhítésére. Ez az igazi csapdahelyzet. Magadban keresel választ arra, amire épp egyedül nem érzed magad képesnek.
Csatlakozz Te is!

Csatlakozz VIP tagjainkhoz, hogy heti frissítéseket és különleges ajánlatokat kaphass!

Ez a weboldal a böngészési élmény tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárulsz ezek használatához. További információ